Egy igazán energiahatékony hotel

A Hyatt Regency London – The Churchill hotelről:

A hotelnek 2012-ben ítélte oda a Hyatt saját “Doing It All” díját. A díj elismeri azokat a kezdeményezéseket és eredményeket, amelyeket a szálloda ért el a 2006. és 2012. közötti időszakban. A számokat látva van okunk meglepődni: az energiafogyasztást négyzetméterenként 16,6%-kal, a vendégéjszakánkénti vízfogyasztást 37%-kal, a keletkezett hulladékmennyiséget 11%-kal csökkentették 2010. és 2012. között. Mindezeket az eredményeket úgy érték el, hogy a szálloda bevétele folyamatosan növekedett.

A villamosenergia-megtakarítás

A világítást úgy alakították át, hogy az izzókat LED-ekre cserélték, illetve számos mérőpontot helyeztek el, melyek csak néhány fényforrást aktiváltak, így a lehető legalaposabban lehet szabályozni a világítást. Ez a változtatás 25%-os energiamegtakarítást eredményezett a világítás költségeiben. A korszerűtlen hűtőszekrények lecserélésre ezen felül évi 45.000 font megtakarítást jelentett.

Vízfogyasztás

A vízfogyasztás drámai csökkentését igen egyszerű eszközökkel valósították meg. Alacsony vízátengedésű zuhanyrózsákat és csapokat szereltek fel, ami önmagában 20%-os megtakarítást jelentett, míg további 10% megtakarítás volt nyerhető új mosogatógépek üzembe állításával, ami még a vegyszerhasználatot is csökkentette

Hulladék gazdálkodás

A hulladéktermelés mérséklésében a munkatársak szemléletformálása játszott fontos szerepet. A hotel alkalmazottjainak filmet vetítettek a szállodában keletkező hulladékról, valamint annak kezeléséről, így mindenki megtanulhatta, hogy személyesen ő hogyan járulhat hozzá a keletkező hulladékmennyiség minimalizálásához.
A legfontosabb tanulásgok
A hotel tapasztalatai szerint a legfontosabb az volt, hogy pontosan megjelöljék, mi használja a legtöbb energiát, majd a fő energiavámpírokat likvidálják fontossági sorrendben. A szigorú felügyelet pl. a kazánok esetében 8%-os gázmegtakarítást eredményezett bármiféle technikai átalakítás nélkül.

A Hyatt Regency London – The Churchill példája rávilágított, hogy igen komoly különbségek figyelhetők meg a hasonló profilú és nívójú szállodák között az energiahatékonyság szintjében. A hotel hulladékgazdálkodásának javítása pedig egyértelműen rávilágított a személyzet szerepére; akiket nem kioktatni, hanem bevonni kell feladatokba a hatékony működés érdekében.
Fontos észrevenni: a Hyattben a jelentős megtakarítást eredményező intézkedések vagy olcsók vagy teljesen ingyenesek voltak!
(A greenhotelier cikke alapján)

„Szakértőnk kiegészítése: ‘A téma az energetikus szemével’ ”

Lengyel Kristóf energetikus, a Pannon Építőműhely Kft. energetikai üzletág igazgatója megjegyzése a témához: A hoteleknek sokféle igényhez kell alkalmazkodniuk. Egyrészt az érkező vendégek igényeinek maximális kiszolgálását, másrészt a versenyképességet is szem előtt kell tartaniuk, és ezzel párhuzamosan a háttérben észrevétlenül biztosítaniuk kell a zavartalan működést, mely valójában a bevételekhez képest időnként aránytalanul nagy energiaköltségekkel jár.

A kihasználtság fokának és az igényeknek a változékonysága, az időbeni eltérések nehézkessé teszik az üzemeltetés rugalmas alkalmazkodását és ez sokszor jelentkezik a költségvetésben. Napjaink innovatív eszközrendszere és mérnöki megoldásai erre a problémára megoldást jelentenek hazánkban is.

A költségeket oly módon optimalizáljuk,
* hogy az egyrészt ne befolyásolja a vendégek zavartalan kényelmét, az üzemeltetés folyamatosságát,
* másrészt az elért megtakarítások további megtakarítást eredményező energetikai fejlesztéseket tegyenek lehetővé.

A hotelek speciális igényeihez igazított Energia megtakarítási programunk olyan szolgáltatásokat kínál Önöknek, mely több esetben ’önfinanszírozó’ rendszerként működhet.

- 2015-04-20

Tipp

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>