Egyre olcsóbbak az elektromos autók

Németországban csaknem negyedével csökkent az elektromos autók ára egy év alatt – erre az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felmérése világított rá.

2010-ben még a villanyautók kétszer olyan drágák voltak, mint a belső égésű motorral működő, hagyományos gépkocsik, tavaly viszont már átlagosan csak 45 százalékkal kerültek többe az elektromos meghajtású, környezetbarát járművek.

Míg 2013-ban még csak 20 százalékos volt a villanyautók árának csökkenése a 2012-es évhez képest, addig a 2014-es adatok 25 százalékos csökkenést mutatnak 2013-hoz képest. Ez pedig gyorsuló ütemet jelez.

Az árcsökkenés oka, hogy a gyártók egyre olcsóbb kocsikkal jelentkeznek, a legújabb modellek mindössze 30 százalékkal kerülnek többe az azonos kategóriájú, hagyományos autóknál. Ez az árkülönbség az előző évhez képest még 45 százalékos volt az újonnan piacra dobott modellek esetében.

Ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2020-ra már csak 10 százalék eltérés lesz a hagyományos és az elektromos autók ára között Németországban, ahol az utakon 2014 végén 26 ezer villanyautó futott – ide sorolhatóak az akkumulátoros és plug-in hibrid típusok. Ez 2013-hoz képest 80 százalékos növekedést jelent. Ha ez a növekedés folytatódik, akkor nem kizárt, hogy 2020-ra akár 820 millió elektromos autó is lehet Németországban. Ez majdnem eléri azt a számot, amit a berlini kormány célként tűzött ki 2020-ra.Hazánkban addig mintegy 45 ezer villanyautót helyeznek forgalomba a nemzetgazdasági tárca várakozásai alapján.

- 2015-07-25

Tipp

  • Energia tanúsítvány magánszemélyeknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>