Erdővel borított lakóház épül Budapesten

Kínában is lesz függőleges kert

Hamarosan nem kell Milánóig utaznia annak, aki szeretne megcsodálni egy különleges vertikális kertet. Három éven belül ugyanis elkészülhet a magyar változat; a Metrodom Panoráma névre keresztelt lakóparkot a tervek szerint a Szent István tér és a Duna között üresen álló, az egykori bőrgyár területén található telken építhetik fel.

A bosco verticale, azaz vertikális erdő a környezettudatos építészet egyik képviselője, mely összhangot teremt a városi, modern épületek és a természet között. Milánó egyik turisztikai ékköve a 2014-ben átadott, 112 méter magas apartmanház, melynek teraszaira összesen 780 fát és számtalan bokrot ültettek.

Száz növény borítja majd

A Hajnal Építészeti Iroda által tervezett Metrodom Panoráma negyed egy parkosított központi teret, valamint a körülötte álló épületeket foglalja magába. A lakóparkban többek között 650 lakás, 20 üzlet és több iroda is helyet kap majd.

A 17 emeletes, 55 méter magas épületek homlokzatára körülbelül száz darab 4-5 méter magas fát terveznek telepíteni, a teraszokon a növények egy köbméteres betonteknőkben törekedhetnek majd az ég felé. A tervezőiroda a növények vízellátását a lakóktól független, automatikus öntözőrendszerekkel oldaná meg, a kertészeti munkákat pedig ipari alpinisták végeznék, így a szakembereknek nem kellene a lakásokon áthaladniuk.

Az Ybl-díjas Hajnal Zsolt és csapata által megálmodott lakópark kivitelezése várhatóan idén tavasszal kezdődik meg, az átadásra pedig 2019 végén kerül sor. A tervezőiroda szerint az erdősített épületek öt éven belül érhetik el végleges formájukat.

- 2017-01-02

Tipp

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>