Házhozszámla?!

„ha nem jársz Pesten, majd mi beugrunk hozzád!” A MagNet Bank új online számlanyitási megoldása a Házhozszámla

Bizonyos körökben fix programpont egy fővárosi kiruccanás táncrendjébe beiktatni a számlanyitást a MagNet Banknál. Nem ritkán teljes baráti társaságok jelennek meg a bankban azzal, hogy Pesten jártak, így egy kalap alatt ezt is elintéznék. A MagNet most fordított a kockán, és maga látogat el azokhoz, akik vidéken számlát nyitnának.

Persze egy MagNet fióklátogatás sem feltétlenül élményszegény kitérő, amióta a közösségi bank megnyitotta fair trade kávézóval és farmbisztróval egybekötött helyszíneit, mégis, a legtöbben eddig kényszerűségből zarándokoltak Pestre a számlanyitás végett.

A MagNet új Házhozszámla csomagja most arról gondoskodik, hogy a közösségi bankolás ne csak azok kiváltsága legyen, akik munkaidőben fel tudnak ezért ugrani a fővárosba. A bank egy külső partnere segítségével bárhová eljuttatja a számlanyitáshoz szükséges, előre kitöltött papírokat, a helyszínen elvégzi a törvény által előírt ügyfélazonosítást, így vidéken akkor és ott nyithatunk már magánszámlát, ahol éppen tetszik.

A lehetőség természetesen nyitott mindazok számára is, akik Budapesten élnének az ingyenes kényelmi szolgáltatással, és kellemesebbnek érzik, ha az online bevásárláshoz hasonlóan a bank is házhoz jön.

A MagNet honlapján kezdeményezhető online számlanyitási folyamat végeztével a bankszámlánk azonnal megnyílik, létrejön a NetBank ügyfélfiókunk, sőt már bejövő utalást is fogadhatunk, de tranzakciót kezdeményezni csak a papírok aláírását követően lesz lehetőségünk. Ekkor a Bank erre szerződött partnere felveszi velünk a kapcsolatot, és kiválaszthatjuk, hogy hol és mikor alkalmas számunkra a találkozás. Ha maradnánk a fióki találkozásnál, akkor dönthetünk úgy is, hogy ott írjuk alá az előkészített papírokat időveszteség nélkül.

2017-et írunk, a tranzakciók 98%-a ma már elektronikus felületen zajlik a MagNetnél is, így a fizikai távolság, mint akadály, csak a fejekben létező korlát. Annál is inkább, mert mind a bank mobil applikációja, mind annak NetBankja számos rangos díjat nyert, az elismerés okát pedig jól tesztelhetjük ezek demó verzióival. A készpénzhez jutás sem ördöngös, hiszen minden hónap első két pénzfelvétele 150ezer forintig ingyenes bármely – nemcsak MagNet – automatából.

MagNet Bank logó

„Régóta tervezzük demokratizálni a közösségi bankolást, és azoknak is könnyű csatlakozási lehetőséget biztosítani a MagNet-hez, akik tőlünk távol élnek. Naponta több levelet kapunk az ország legkülönbözőbb pontjairól, azzal, hogy nyissunk fiókot a közelükben. Fenntarthatósági és méretgazdaságossági okokból ez nyilván nem lehetséges. A Házhozszámlával viszont mostantól mindenhol ott tudunk lenni, ahol várnak bennünket, és országossá tudjuk tágítani azt az ökoszisztémát, amit ügyfeleinkkel értékalapon építünk.” – mondta Pozsonyi Gábor, a MagNet Bank Equity Partnere.

A bank közösségi filozófiája, ugyanis, meglehetősen eltér a hagyományos kereskedelmi banki működéstől. A MagNet legfőbb törekvése, hogy olyan projekteket finanszírozzon, amelyek környezeti, társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt pozitív hatást gyakorolnak a világra. Miután körülöttünk a beruházások java hitelekből épül, érthető, hogy nem mindegy, a bankok mit finanszíroznak. A közösségi bank elsősorban naperőműparkokat, Waldorf iskolákat, elektromos mobilitást, hazai filmgyártást segít banki hiteleivel. Ezek egy része a betétesek által is választható, akik így biztosak lehetnek benne, hogy megtakarításaik jó célt szolgálnak.

 

X

 

 

- 2017-09-14

Tipp