Környezetkímélő taxiflottát alakítanak ki Bécsben

Az elektromos járművek népszerűsítése érdekében és környezetvédelmi szempontok alapján három osztrák taxi társaság 250 zöld taxiból álló flottát hoz létre.

A tervek szerint már csak két évet kell várni arra, hogy Ausztria fővárosában 250 gépjárműből álló taxiflottát hozzanak létre. Azok a társaságok, akik csatlakoznak a programhoz, akár 8 ezer eurós kedvezményt is kaphatnak. A zöld autók bevezetését gyorstöltő-hálózatok és díjmentes áram is segítené a jövőben.

A világ egyik legnagyobb elektromos taxiflottáját a Wiener Stadtwerke és két másik bécsi taxitársaság hirdette meg. Az osztrák közlekedési minisztérium által felkarolt kezdeményezést két szakaszban, három év ütemtervre gondolták ki.

A projekt első szakaszában 2016-tól hozzávetőleg 120 elektromos taxit használhatnak majd az utasok, míg 2017-re 250-re bővítenék azokat.

A környezetkímélő járműre váltó taxitársaságok autónkénti támogatásban részesülhetnek, továbbá használhatják majd a járműveknek kialakított gyorstöltő-hálózatot. Érdemes gyorsan csatlakozni, hiszek azok a taxisok, akik elsőként szállnak be, egy évig díjmentesen tankolhatnak a Wien Energie gyorstöltőinél, valamint árengedménnyel kapnak üzemanyagot.

A programot igyekszik a Wiener Stadtwerke minél szélesebb körben népszerűsíteni, hogy felkeltse az osztrák főváros taxisainak figyelmét, és buzdítsa őket a programban való részvételre.

- 2015-10-27

Tipp

  • Energia tanúsítvány magánszemélyeknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>