Még több geotermikus beruházás Győrött

Megkezdődött a kiserőmű építése Turán

Geotermikus energia kinyerésére lehet pályázni Győr környékén, az állami bányakoncessziót az illetékes minisztérium írta ki.

Győrben eddig sem volt ismeretlen a geotermikus lehetőségek kiaknázása, hiszen az Audi-gyár fűtését, valamint 25 ezer győri, távfűtéssel bíró lakás energiaellátását is a termálvízből nyert energia biztosítja.

Továbbá Győrhöz közel, Bőnyben található Magyarország második legnagyobb kapacitású geotermikus energiaellátó-központja, melyet tavaly novemberben adtak át, és ahol a PannErgy fúrta a kutakat.

Bányakoncesszió

A közelmúltban tíz magyarországi területre jelentek meg új, nyilvános bányászati koncessziós pályázati felhívások. A lehetséges befektetők a következőkre pályázhatnak: Bázakerettye, Bucs, Heves, Jászárokszállás, Kőrösladány, Mezőtúr, Okány-nyugat, Zala-Kelet és Zala-Nyugat térségben szénhidrogén kutatására, Győr területén pedig geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására.

Szeptemberben pályázhatnak

A koncessziós engedélyt az állam vagy az önkormányzat nyújthatja: törvényben meghatározott tevékenységek – jelen esetben a szénhidrogén és a geotermikus energia kitermelése – gyakorlásának jogát engedi át díj ellenében, határozott idejű szerződés keretében. Közben a jogosultaknak időben és területileg is korlátozott piaci monopóliumot biztosít.

A pályázatokat 2016. szeptember 27-én és szeptember 28-án, személyesen lehet benyújtani, elbírálásuk a benyújtást követő 3 hónapon belül várható. A geotermikus koncesszió a szerződés hatálybalépésétől számított 35 évig tart, és egyszeri alkalommal meghosszabbítható.

A koncessziós díj legkisebb nettó összege 45 millió forint, míg a pályázaton való részvétel díja 1,5 millió forint, s emellett a pályázóknak 15 millió forintos pályázati biztosítékot is le kell tennie. A szerződés alapján fizetendő bányajáradék legkisebb mértéke 2 százalék.

A teljes cikk itt olvasható.

- 2016-07-18

Tipp

  • Akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt családi ház

    Ütemesen növekszik a szigetelt házak aránya, de van még hová fejlődni. Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép legfrissebb felméréséből. A kutatás rámutat arra is, hogy a magyar családi ház állományon belül, immár évek óta folyamatosan nő az energiahatékony otthonok aránya: immár minden ötödik ház szigetelt, és spórol meg akár 100-150 ezer forintnyi rezsit is egy szezonban tulajdonosának.

    Egyre több házat szigetelnek

    Magyarországon 2,7 millió családi ház van, amelyből mintegy 100.000 ingatlan eladó. A Knauf Insulation és az Otthontérkép 25.000 hirdetés szövegelemzésén alapuló kutatásából kiderült, hogy évről évre nő a szigetelt vagy energiahatékonysági szempontból korszerűsített ingatlanok száma. Amíg 2016-ban mindössze a meghirdetett ingatlanok 17%-a, 2017-ben pedig 19%-a volt szigetelt, addig 2018 tavaszára ez az arány már 21%-ra növekedett.

    „Egyértelmű a pozitív trend! Egyre több ingatlantulajdonos végezteti el házán a szigetelést, amelynek haszna kettős: az ingatlan használata során akár a rezsi 50%-a is megtakarítható vele, értékesítéskor pedig akár a befektetett összeg három-, négyszeresét is behozhatja a szigetelés a ház árának értéknövekményében” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója.

    Gyorsabban nőtt a szigetelt ingatlanok ára

    A Knauf Insulation és az Otthontérkép kutatása rávilágít arra is, hogy a napjainkban tapasztalható ingatlanár-emelkedés közepette, a szigetelt ingatlanok ára intenzívebben nő, mint a nem szigetelt otthonoké.

    „2018 második negyedévében a nem szigetelt családi házakat 222.000 Ft/négyzetméter átlagáron, míg a szigetelt ingatlanokat több mint 20%-kal drágábban, átlagosan 270.000 Ft/négyzetméter áron hirdették tulajdonosaik” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője. „Jól látható, hogy a szigetelt és nem szigetelt ingatlanok ára között egyre jobban nyílik az olló, a korszerű otthonok abszolútértékben is többet érnek, ráadásul áruk is gyorsabban növekszik” – tette hozzá a szakértő.

    Forrás: Knauf Insulation

    Csongrád megyében akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt ház

    A szigetelés árnövelő hatásának érzékeltetése céljából a szigetelőanyag-gyártó és a hirdetési portál szakemberei megvizsgálták azt is, hogy az ország egyes megyéiben mennyivel magasabb áron adható el egy átlagos alapterületű, 100 négyzetméteres, szigetelt családi ház, mint egy nem szigetelt.

    Az eredmények a szakértőket is meglepték! Körülbelül azonos méretű családi házak esetében Csongrád megyében akár 6 millió, Bács-Kiskun megyében 5,9 millió, Vas megyében 4,9 millió, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4,7 millió, Heves megyében 4,0 millió, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Hajdú-Bihar megyében pedig akár 3,6 millió forinttal magasabb áron is eladható egy szigetelt otthon, mint egy nem korszerűsített.

    A felmérés rámutat arra is, hogy azokban a megyékben, ahol az épületállomány minősége jobb, vagy eleve drágábbak az ingatlanok, a szigetelés nem bír akkora árfelhajtó hatással. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben már 2 millió, Fejér megyében pedig mindössze 900.000 forint pluszt jelent az ingatlantulajdonosok számára a szigetelés megléte. Habár Pest megyében a legmagasabb a szigetelt családi házak száma, a szigetelés itt már csak 100.000 forint ártöbbletet jelent egy-egy eladó családi ház árában.

    Van, ahol a szigetelés csak álom

    A kutatás rámutat arra is, hogy az Északkelet-Magyarországon hirdetett családi házak esetén sokkal gyakrabban emelték ki tulajdonosaik a szigetelés meglétét, mint máshol. A Knauf Insulation és az Otthontérkép elemzői szerint ennek hátterében az állhat, hogy ebben a régióban a szigetelés még kuriózumnak számít, míg a nyugati megyékben valószínűleg már természetes.

    A családi ház hirdetésekben, a legnagyobb arányban Bács-Kiskun megyében (29,6%), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (23,3%), illetve Hajdú-Bihar megyében (22,4%) említették a szigetelés meglétét. A legkevesebb eladó szigetelt ház Békés megyében (10%) és Nógrád megyében (8%) van.

    Forrás: Zöldunió (www.zoldunio.hu)

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>