Mit tudhatunk meg az üzemanyag-gazdaságossági címkéből?

Környezetünk leginkább a járművek által kibocsájtott káros anyagoktól szenved, ez jelenti az egyik legnagyobb terhelést a természet számára. A levegőbe jutó kipufogógázok a csapadékot, a folyókat és a tavakat egyaránt beszennyezi, és a kibocsájtott szén-dioxid felelős az üvegházhatásért is, amely végül éghajlatváltozást eredményezett.

Szerencsére egyre többen figyelnek fel erre a fontos problémára, a környezeti nevelés hatására sokak kezdtek el jobban odafigyelni az autók okozta környezeti veszélyre. Az egyik ilyen megoldás lehet például az autót vásárlók teljes körű tájékoztatása a jármű energiahatékonyságával és környezetszennyezési mutatóival kapcsolatban. Ezáltal ugyanis ki tudják választani azt a járművet, amely a legkevesebb üzemanyagot használja fel a megtett út során, így kevésbé szennyezik a környezetet.

Jó, ha tudjuk, hogy az autóforgalmazó köteles az üzemanyag-gazdaságossági címkét a jármű külsején vagy jól látható helyen elhelyezni, erre rendeleti szabályozás vonatkozik.

Ez a címke a következő adatokat tartalmazza:

  • a gyártó neve vagy kereskedelmi jele
  • az autó típusa
  • az üzemanyag típusa
  • a hivatalos üzemanyag fogyasztás (l/100 km)
  • a hivatalos fajlagos CO2 kibocsájtás (g/km)
  • az üzemanyag-gazdaságossági ismertetőre vonatkozó tájékoztatás (hol található a közlekedési hatóság díjmentes kiadványa)
  • általános tájékoztató az üzemanyag-fogyasztásról, illetve azon műszaki tényezőkről és vezetői magatartásról, melyek befolyásolhatják ezen értéket

Ezeken túl a forgalmazónak ki kell tennie az eladási helyen egy olyan plakátot vagy kijelzőt, mely az általa forgalmazott autótípusok hivatalos üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsájtási mutatóit jeleníti meg. Ezeket a plakátokat legalább fél évente frissíteni, míg a kijelzőn megjelenő adatokat legalább háromhavonta aktualizálni köteles.

Hogy adható meg pontos adat?

Ahhoz, hogy a vásárlókat mindig pontos és megbízható módon tájékoztathassák, az autók folyamatos tesztelés alatt állnak, mielőtt forgalomba kerülnek. A CO2-kibocsájtást egy egységes tesztkör folyamán mérik le, majd az adatokat g/km mértékegységben adják meg. Minél kevesebb üzemanyagot használ el egy személygépkocsi 100 km út megtétele alatt, annál kevesebb szén-dioxidot juttat a levegőbe, ezt nevezik hatékony üzemanyag-hasznosításnak.

A teszteket három vezetési helyzetben végzik:

1.    városi terepen
2.    városok közti terepen
3.    vegyes használatban (autópálya és város)

A teszten mért eredményeket l/100 km egységben rögzítik.

Ezen mérések adatai természetesen a valóságban eltérőek lehetnek, azonban mégis biztos kapaszkodót jelentenek a vásárlónak, akik így könnyebben tudják összehasonlítani a különböző autótípusokat, és tökéletes döntést hozhatnak.

- 2013-11-02

Tipp