Olimpia a környezetvédelem égisze alatt

A 2024-es nyári olimpiát és paralimpiát Hamburg a környezeti, a társadalmi és a gazdasági fenntarthatóság jegyében rendezné meg – az előzetes terveket az észak-németországi nagyváros vezetése 2015. július 15-én ismertette.

Hamburg a 2024-es olimpia megrendezéséért folytatott küzdelemben a „zöld és fenntartható játékok ígéretével” tervez ringbe szállni. Ezzel nem más célja van, mint megmutatni, hogy a pályázat sikerének kulcsa az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság.

Ahogy azt Jens Kerstan, a tartományi rangú város kormányának környezetvédelemért felelős tagja a formálódó koncepció első eleminek bemutatóján elmondta, Hamburg „klímasemleges” olimpiát tervez, azaz arra törekszik, hogy maximálisan korlátozza a játékokon az éghajlatváltozást előidéző gázok kibocsátását, valamint ellensúlyozza annak a gázmennyiségnek a hatását, melynek kibocsátása elkerülhetetlen. Ennek a tervek szerint úgy próbálnak majd eleget tenni, hogy az olimpia idejére kitiltják az autókat a belvárosból, illetve bevezetik a klímavédelmi járulék intézményét, melynek bevételét a rendezvény környezeti terhelésének ellentételezésére fordítják majd.

Az olimpiai falu is a környezetvédelem jegyében épül majd fel: energiahatékony építészeti megoldásokat, innovatív energiafelhasználási és hulladékkezelési megoldásokat terveznek, melyek iránytűként szolgálnak majd a fenntarthatóság felé.

A hamburgi szervezők a lehető legszélesebb körben szeretnék érvényesíteni a fenntarthatóság elvét a játékokon – az épületektől a belépőjegyek nyomtatásáig –, ezért egy olyan globális beszállítói hálózatot alakítanának ki, mely túlmutat Hamburg határain, így a világon mindenhol méltányos és környezetkímélő lehet a munkavállalókkal szemben.

A 2024-es Olimpia megrendezésére Hamburg mellett Budapest, Boston, Párizs és Róma jelezte eddig hivatalosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) pályázati szándékát. Jelentkezni szeptember 15-ig lehet, a NOB 2017 szeptemberében hozza meg döntését.

- 2015-07-18

Tipp

  • Energia tanúsítvány magánszemélyeknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>