Veszélyben a biodiverzitás, mit tegyünk?

A napokban zajlik a 27. Nemzetközi Természetvédelmi Biológiai Kongresszus. Az augusztus 2-ától 6-áig tartó, dél-franciaországi Montpellier-ben megrendezett eseményen 2000 kutató, biológus és természetvédelmi szakember vesz részt abból a célból, hogy megismerjék és közösen áttekintsék azokat az új módszereket és tudományos technikai vívmányokat, melyeket a közelmúltban vezettek be a természetvédelem területén.

A Természetvédelmi Biológiai Társaság (Society for Conservation Biology, SCB), az Agropolis International és a Foundation pour la Recherche sur la Biodiversité (FRB) által szervezett kongresszusra – mely egyben a 4. Európai Természetvédelmi Biológiai Kongresszusnak is helyet ad – több mint száz országból érkeznek a résztvevők.

A rendezvény címe – Biodiverzitás-küldetés: új utak a természetvédelemben – is jól mutatja, mi az idei év kulcsmondanivalója. Többek között szó lesz a klímaváltozásról, az erdők pusztításáról, a különféle fajokat érintő veszélyekről, valamint az illegális fajkereskedelem is nagy figyelmet kap majd a kongresszuson, hiszen számos, fokozottan védett állat kipusztulását okozhatja.

A szakemberek több mint 160 szekcióban vehetnek részt, melyekben egyebek mellett nagy figyelmet szentelnek majd az ember és a vadvilág közötti konfliktushelyzetre, az invazív fajok elleni fellépésre, illetve a biológiai sokféleség, azaz a biodiverzitás csökkenésének megfékezésére is, de napirendi ponton lesznek az Európai Unió hivatalos környezeti céljai is.

A világ számos országából érkeznek előadók a héten, hogy bemutassák a természetvédelem legújabb lehetőségeit és újdonságait, az új kutatásokat és azok eredményeit, valamint azokat az éppen zajló vagy még csak tervezési fázisban lévő programokat, melyeken keresztül a résztvevők megismerhetik a biológiai sokféleség megőrzése érdekében tett globális erőfeszítéseket.

- 2015-08-17

Tipp

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>