Zöld út a közösségi komposztálók előtt

 

A biológiailag lebomló hulladékkezelésről jelent meg 2015. május 12-én a kormány honlapján egy kormányrendelet-tervezet. Az ebben foglaltak szerint az ilyen jellegű hulladékot vagy komposztálni kell, vagy biogázt lehet előállítani belőle, majd a folyamat során keletkező komposzt kikerül a hulladék körforgásából.

Ez év elejétől van érvényben az a hulladéktörvény, mely kötelezővé teszi a zöldhulladékok elkülönített gyűjtését. A most tervezett rendelet ezen szeretne enyhíteni azáltal, hogy a biológiailag lebomló hulladékot csak akkor kell elkülönítve gyűjteni, ha az átvételt és az elszállítást olyan cég biztosítja, aki rendelkezik erre vonatkozó engedéllyel.

A rendelet azt is előírja, hogy a zöldhulladék nem lehet szennyezett, azonban lehetnek benne olyan növények, melyek engedélyezett növényvédő szerekkel voltak kezelve. A begyűjtött hulladékot aztán komposztálni kell, vagy biogáz előállítására hasznosítható.

 

Nem kell engedély a közösségi komposztálókhoz

 

A rendelettervezet a komposztálást is részletesen szabályozza, így például megengedi az engedély nélküli közösségi komposztálást – az ilyen komposztálók üzemeltetéséhez nincs szükség sem bejelentésre, sem nyilvántartásba vételre, sem pedig hulladékgazdálkodási engedélyre.

Az idén életbe lépett hulladékgazdálkodási jogszabályokról korábbi cikkünkből

tájékozódhat.

- 2015-05-19

Tipp

  • Energia tanúsítvány magánszemélyeknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>