Zöldülnek az európai utak

Egyre több elektromos töltőállomás épül

Az első negyedévben hat százalékkal nőtt a forgalomba helyezett alternatív gépjárművek száma Európában – derült ki az Európai Autógyártók Szövetségének beszámolójából. A zöld autók gyorsabb elterjedését hivatott segíteni az eTourEurope 2016 elnevezésű kezdeményezés is.

Az év első három hónapjában több mint 150 ezer elektromos, hibrid, illetve más alternatív üzemanyaggal – például autógázzal vagy földgázzal – működő jármű forgalomba helyezését regisztrálták az Európai Unióban. Ebből jelenleg 35 730 a tisztán elektromos hajtású, 69 530 a hibrid és 49 535 a gázüzemű autók száma – míg az előbbi kettő típus esetében növekedés, addig utóbbinál csökkenés volt tapasztalható az előző évi adatokhoz képest.

A spanyolok vezetnek

A földrajzi elosztottság szempontjából Spanyolországban volt a legnagyobb növekedés, itt mintegy 52 százalékkal nőtt az alternatív járművek száma. Utána Franciaország következik 29 százalékkal, Nagy-Britannia 24 százalékkal, majd Németország 13 százalékkal.

Hazánkban az ACEA (Association des Constructeurs Européens d’Automobiles) adatai szerint az első negyedévben 71 elektromos és 279 hibrid autót helyeztek forgalomba. Tavaly ezek a számok jóval szerényebbek voltak: 20 elektromos és 139 hibrid autót számolt a szervezet. Hazánk útjain tehát az egyéb hajtásúakat is figyelembe véve összesen 359 alternatív jármű fut.

Hosszú utakra is képesek

A zöld autók elterjedését kívánta előremozdítani az eTourEurope 2016 nevű kezdeményezés is, melyet április 29. és május 8. között rendeztek meg. Az egész Európát átszelő, 165 várost érintő program célja nem más volt, mint hogy bemutassák és demonstrálják azt, hogy az elektromos járművek ma már hosszabb utak megtételére is alkalmasak – ráadásul ezt az Európa-szerte, a főutak mentén telepített töltők is támogatják. Az eTourEurope 2016 versenyzői átlagosan napi 430, összesen pedig 3900 kilométert tettek meg az eseménysorozat keretében.

A versenyzők hazánkat is útba ejtették. A május 7-én a WestEnd tetőteraszán tartott rendezvényen Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tagja elmondta, hogy a Jedlik Ányos Tervvel célul tűzték ki, hogy „2020-ra ötvenezer környezetbarát, elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjármű fusson a magyar utakon.” Jelenleg 600 ilyen zöld rendszámos autót regisztráltak, és ez a szám Ungár János szerint dinamikusan növekszik.

- 2016-06-04

Tipp

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>

  • Akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt családi ház

    Ütemesen növekszik a szigetelt házak aránya, de van még hová fejlődni. Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép legfrissebb felméréséből. A kutatás rámutat arra is, hogy a magyar családi ház állományon belül, immár évek óta folyamatosan nő az energiahatékony otthonok aránya: immár minden ötödik ház szigetelt, és spórol meg akár 100-150 ezer forintnyi rezsit is egy szezonban tulajdonosának.

    Egyre több házat szigetelnek

    Magyarországon 2,7 millió családi ház van, amelyből mintegy 100.000 ingatlan eladó. A Knauf Insulation és az Otthontérkép 25.000 hirdetés szövegelemzésén alapuló kutatásából kiderült, hogy évről évre nő a szigetelt vagy energiahatékonysági szempontból korszerűsített ingatlanok száma. Amíg 2016-ban mindössze a meghirdetett ingatlanok 17%-a, 2017-ben pedig 19%-a volt szigetelt, addig 2018 tavaszára ez az arány már 21%-ra növekedett.

    „Egyértelmű a pozitív trend! Egyre több ingatlantulajdonos végezteti el házán a szigetelést, amelynek haszna kettős: az ingatlan használata során akár a rezsi 50%-a is megtakarítható vele, értékesítéskor pedig akár a befektetett összeg három-, négyszeresét is behozhatja a szigetelés a ház árának értéknövekményében” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója.

    Gyorsabban nőtt a szigetelt ingatlanok ára

    A Knauf Insulation és az Otthontérkép kutatása rávilágít arra is, hogy a napjainkban tapasztalható ingatlanár-emelkedés közepette, a szigetelt ingatlanok ára intenzívebben nő, mint a nem szigetelt otthonoké.

    „2018 második negyedévében a nem szigetelt családi házakat 222.000 Ft/négyzetméter átlagáron, míg a szigetelt ingatlanokat több mint 20%-kal drágábban, átlagosan 270.000 Ft/négyzetméter áron hirdették tulajdonosaik” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője. „Jól látható, hogy a szigetelt és nem szigetelt ingatlanok ára között egyre jobban nyílik az olló, a korszerű otthonok abszolútértékben is többet érnek, ráadásul áruk is gyorsabban növekszik” – tette hozzá a szakértő.

    Forrás: Knauf Insulation

    Csongrád megyében akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt ház

    A szigetelés árnövelő hatásának érzékeltetése céljából a szigetelőanyag-gyártó és a hirdetési portál szakemberei megvizsgálták azt is, hogy az ország egyes megyéiben mennyivel magasabb áron adható el egy átlagos alapterületű, 100 négyzetméteres, szigetelt családi ház, mint egy nem szigetelt.

    Az eredmények a szakértőket is meglepték! Körülbelül azonos méretű családi házak esetében Csongrád megyében akár 6 millió, Bács-Kiskun megyében 5,9 millió, Vas megyében 4,9 millió, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4,7 millió, Heves megyében 4,0 millió, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Hajdú-Bihar megyében pedig akár 3,6 millió forinttal magasabb áron is eladható egy szigetelt otthon, mint egy nem korszerűsített.

    A felmérés rámutat arra is, hogy azokban a megyékben, ahol az épületállomány minősége jobb, vagy eleve drágábbak az ingatlanok, a szigetelés nem bír akkora árfelhajtó hatással. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben már 2 millió, Fejér megyében pedig mindössze 900.000 forint pluszt jelent az ingatlantulajdonosok számára a szigetelés megléte. Habár Pest megyében a legmagasabb a szigetelt családi házak száma, a szigetelés itt már csak 100.000 forint ártöbbletet jelent egy-egy eladó családi ház árában.

    Van, ahol a szigetelés csak álom

    A kutatás rámutat arra is, hogy az Északkelet-Magyarországon hirdetett családi házak esetén sokkal gyakrabban emelték ki tulajdonosaik a szigetelés meglétét, mint máshol. A Knauf Insulation és az Otthontérkép elemzői szerint ennek hátterében az állhat, hogy ebben a régióban a szigetelés még kuriózumnak számít, míg a nyugati megyékben valószínűleg már természetes.

    A családi ház hirdetésekben, a legnagyobb arányban Bács-Kiskun megyében (29,6%), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (23,3%), illetve Hajdú-Bihar megyében (22,4%) említették a szigetelés meglétét. A legkevesebb eladó szigetelt ház Békés megyében (10%) és Nógrád megyében (8%) van.

    Forrás: Zöldunió (www.zoldunio.hu)

  • Energia tanúsítvány lakossági ügyfeleknek 0%-os áfával!!!

    Tanúsítás brutto 9900 Ft-tól! Részletek itt>>